A Kali-juga–puzzle: ez most a kezdet vége vagy a vég kezdete?

Az ember képes emlékezni a jövőre. Magunkkal hoztunk egy ősi tudást, amibe ha visszanézünk, a holnapot látjuk. Például évezredek óta képesek vagyunk leírni, milyen lesz a faj mostani korszakának a vége. Mivel tehát nem jóslatokról van szó, nem csoda, hogy az előrelátások beigazolódnak.

Szerintem pont az egyik legkopottabb és leginkább félreértett világkorszak-vázlat mondja el a legpontosabban, mi folyik körülöttünk ma, és merre tart a jövő. A régi hinduké, akik arany-, ezüst-, bronz- és vaskorról beszéltek. Számokkal is leírták: a 4-es, 3-as, 2-es és 1-es korszakok arra utalnak, hogy az „aranykorban” még négy fő elv (kb. világosság, bölcsesség, szeretet és törekvés) élt az emberek között. Aztán már csak három-kettő, és mára csak egy. Ma az utolsó elvet, a világosságot: a tisztánlátást fenyegeti az elmúlás. Ezért hívják pontatlanul Kali-nak – sötétnek – ezt a jugát, korszakot, noha a szó maga számot, mennyiséget (és 1-et) jelent. Ami jellemző is a korra, hisz mára mindent mennyiségben mérünk: pénzben, tömegben, statisztikában. Az embert is, ami már nem is ‘aki‘, hanem puszta „humán erőforrás”, költségtényező, sokszor felesleg, és épp vesztésre áll a profittermelő robotokkal szemben.

De a Kali-juga igazi jelentése sokkal elgondolkodtatóbb: izgalmas és rémisztő egyszerre. Arról van szó ugyanis, ami akkor következik, amikor megszűnik a tisztánlátás. Az pedig nem is lehet más, mint a teljes elsötétülés, a kollektív őrület. Eddig minden korszaknak megvoltak a maga – legegyszerűbben mondva – elvei. Sosem volt olyan kor, amikor „mindenki jó” volt, ahogyan ma, a korszak végén sem igaz, hogy „mindenki rossz”. De ma nincs egyetlen általánosan elfogadott, tiszta szellemi elv, amihez a faj és az egyed tartja magát. És ez nagy baj.

Az emberiség azzal kezdte a földi karrierjét, hogy isten(ek) művének tulajdonította a világ és a saját létét. Eleinte okkult, aztán vallásos hiedelmeket, szellemi eredetű erkölcsi elveket követett, amik lényegében arra sarkallták, hogy folyamatosan tartsa magát egy felsőbb elvhez, kinője-meghaladja a földi-anyagi énjét, és próbáljon szellemi hit szerint élni, fejlődni. Idővel a faj elhagyta az istent, és materialista alapon kizárólag abban hitt, amit lát, megmér és tudományosan bizonyít: anyagban, kísérleti tényben, szellemi erkölcsök helyett emberi jogokban. Végül mostanra odaérkeztünk, ahol már sem istenek, sem emberi értékek nem maradtak. Legalábbis nem ezek a vezérlő elveink. Elég ránézni, milyen filmeket nézünk, hogyan viselkednek az általunk választott politikusok, milyen ízlést közvetít a (tömeg)kultúránk. Az életet a média szervezi, és a fogyasztás motiválja: nincsenek istenek, nincsenek elvek, csak vásárlás, ösztönök és számok. Elfelejtjük a múltat, és senki sem hisz a holnapban, megszűnnek az egyetértés alapjai, nincsenek közös vezérlő elvek, csak káosz, kavarodás, iszonyú tömeg, és állandó hasadás. Azaz téboly.

De mi a téboly, mi a skizofrénia? Az az állapot, amikor az elme (a psziché) nem tudja kontrollálni a külső-belső ingereit; nem tud különbséget tenni önmaga és a külső-belső környezet között. Sokan (többek közt) azért válnak skizofrén beteggé, mert elhanyagolták, túl keveset érintették őket csecsemőkorukban, s nem tanulták meg érzékelni az énjük határait. A skizofrén ember nem tudja, hogy a gondolatai, érzései honnan támadnak – belőle vagy a másik emberből, a tárgyakból vagy a levegőből, mennyből vagy pokolból. Akik durván bántalmazó vagy súlyosan ellentmondásos környezetbe születtek, azoknál gyakran ki sem alakulhat egész/egészséges személyiség, nincs, ami uralja, értelmezze, élhetően összekösse a különféle benyomások, ösztönzések sodrását. Nekünk, normális embereknek iszonyú még belegondolni is: mivé lenne az életünk, ha a következő perctől fogva nem tudnánk értelmesen eligazodni a pillanatnyi gondolataink, hangulataink, érzelmeink között… Az egészséges ember is eltéved néha az élete ösvényein, de tudja, honnan hová tart, kikkel és miért, vannak útjelzőkarói, ezért mindig visszatalál a főútra. A skizofrén élete kiismerhetetlen, magányos dzsungel, útjelzők nélkül. Nekünk, egészséges lelkű-elméjű átlagembereknek is összezavarodnak néha az életünk puzzle-darabjai, de előbb-utóbb összerakjuk az összképet. A skizofrének puzzle-ja olyan, mintha különböző képek darabjait keverték volna össze a dobozban, de még azokat is hiányosan…

Tényleg lehetséges, hogy erre tart az emberiség?

Ma ott tart a faj, ahol a skizofrén egyén: diribdarabjaira tört a világunk. Nincsenek mérföldköveink; nem tudjuk kirakni a minket tükröző képet, és fogalmunk sincs, milyen képet kellene összeraknunk az emberiség holnapjához. Az évezredes vallások és a polgári filozófiák éppen most halnak ki. Megvannak még a polcon a régi igazságaink és a vezérlő eszmék, de már nem érvényesek. A szerelem, a család, a kreatív alkotás, a hétköznapi örömök derűs szemlélése – vagyis a boldogság esélye eltűnik a médiafüggőségben, a szórakoztatóelektronika állandó zajában és a feldolgozhatatlan mennyiségű információ árvizében. Már nem egymást nézzük és halljuk, hanem a digitális kütyük képernyővilágát: mesterséges és törvényszerűen hamis varázslatot. És nem a lustaság, a fizikai passzivitás és a mentális zavarok a legrosszabb a médiafüggésben. Sokkal fenyegetőbb a pusztító sebességgel terjedő álhírek özöne. Az álhírek kontrolálatlan szabadon engedése, sőt, terjesztése, a hülyeségek kész tényként tálalása kész apokaliptikus légszennyezés. Kezdve a klímaváltozás tagadásától odáig, hogy a 30 ezer éves magyar nyelv Istentől ered, a barackmag jó a rák ellen, és az ufók a Marson tárgyalnak a NASA-val… Sőt, az álhír ma már nem is botrányos hazugság, hanem a politika része: például a magyar és orosz közszolgálati tévé ugyanúgy él és visszaél ilyenekkel, mint a nemrég megbukott Trump-kormányzat futóbolondjai.

És a holnap? Nos, úgy élünk, mintha a holnap már nem is jönne el. És ez szó szerint értendő. Például egyre hamarabb, immár a nyár derekára elfogyasztjuk Föld egy évre elegendő forrásait. Mintha a hónap közepén elfogyna a havi fizunk, és onnantól hitelből élnénk. Csak itt éppen „ökoszisztéma-hitelről” van szó: talajról, vízről, levegőről, fáról, állatfajokról… És ezt a hitelt 15-20 év múlva kíméletlenül behajtja majd a Természet. Elég ránézni, milyen ütemben pusztul a termőföld, fogy a víz, és milyen észvesztően közben a környezetszennyezés. A gyerekeink már nem ugyanabban a világban élnek majd, mint amiben szültük őket.

A kérdés az, hogy ez most a vége valaminek, vagy a kezdete? Pusztulás vagy változás? Netán mégis jóra vezető átalakulás? Fejlődési krízis? (A baljósan hangzó kriszisz egyébként ógörögül ’szétválasztás’-t, ‘elválasztódás’-t, akár fordulópontot is jelent).

A borús előzmények ellenére szerintem ez a jövő.

Közhely, hogy a faj és az egyed – az emberiség és a személyiség – hasonló fejlődési pályát jár be, míg éretlenből érett lesz. Lehet, hogy az emberiség egésze most növi ki az elmúlt évezredek gyerekbetegségeit: önzést, rövidlátást, ösztönös agressziót. Talán nem is baj, hanem a múlttól való természetes elválasztódás, ha egyre kevesebben hisznek a múló korszellemekben: vallásosságban, fogyasztói materializmusban. Talán itt az ideje meghaladni a csoportos önzést is, például a nemzetállami korlátoltságot és gyűlölködést, ami annyi vérontást okozott. Mindez hála Istennek letűnőben van. (S ennek csak látszólag mond ellent a vallásosság vagy a nacionalizmus mostani buta ébredezése. A nagy korszellemek általában úgy halnak ki, mint a villanykörték: még villannak egy utolsót.)

A felnőttek pedig általában szélesebb rálátással bírnak, több nézőpont megértésére, érzelmi stabilitásra és önálló életre inkább képesek, mint a gyerekek, a lázadó tizenévesek. Ha tehát az emberiség „felnő”, akkor van ok a reményre. Ha túléljük ezt a krízist, akkor a szeszélyes, korlátolt és önveszélyes időszak után egy harmonikusabb, szolidárisabb, intelligensebb korszellem és emberi közösség alakulhat. A jelek szerint sajnos nem zárható ki, hogy az átmenet milliók vagy milliárdok életébe kerül. De hát a felnőtté válás, mint bármilyen fejlődés, sosem megy benső kínok és áldozatok nélkül.

4 hozzászólás

  • Őszintén gratulálok , kevés ilyen megközelítő és globális értékeket hordozó összefoglalást olvashatok. Koromnál fogva a csak gyerekeimnek és unokáimnak drukkolhatok, mert amit leírtál az nem egy forgatókönyv, hanem nagy valószínűséggel a várható jövő. Többször végigolvastam Csányi Vilmos Az
    emberi viselkedés-című nagyszerű művét, amiből az általad leírt jövő sejlik. Én bízok az EMBERBEN, a biológiában és a szerencsében. /fiatalon sok sci-fit olvastam/Tisztelettel:Gyuri

    • Kedves Gyuri,
      köszönöm a hozzászólásod 🙂 ! Ha már Csányit említetted akkor javaslom hozzá Lorentz-nek a 8 bűnről írt könyvét és Horváth Balázst meg Douglas Murray-t.
      Üdv, Zoli

  • A szétválás megállíthatatlanul történik. Amit élünk, az lehetőség. Vizsga szituáció. Isten csak tökéleteset alkotott. Amiről ír, az zajlik, amire a Teremtő azt mondta, “No, ebből e l é g” … Adventet éljük, Advent III. vasárnapját, az Öröm napját. A Mars, és a Szaturnusz együtt állnak. Kivétel nélkül mindannyian megkapjuk annak üzenetét (a fel-, és leszálló HoldCsomópont aktiválódása nyomán) -ha eddig nem éreztük/éltük volna meg: miért küldött minket Ő, mint vállaltunk, mikor ide születtünk a Földre… A képbe belép a Neptun is, az Isteni ERŐ. Ehhez kaptunk csendet, amiről nemcsak Advent vigiliája, hanem a FÉNY születés-ÚTja is üzen mindőnk számára. Létezik több mankó? Micsoda táncot vezényel – értünk… Ha Neki elég, Ha mi nem értjük, nem éljük, akkor nekünk: e l é g t e l e n… Nem az első alkalom lesz, hogy reset következik, s új game indul.
    “Szinház a Világ, és színész benne minden férfi és nő”… Látod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük