Innen jön a fenevad

A kultúrtörténet nagy viccei közé tartoznak a különféle világvége-jóslatok. Egyrészt azért, mert sosem válnak valóra. Nem is válhatnak valóra, mert félreértik a lényeget: külsőnek hiszik azt – istent, ördögöt, angyalt és démont –, ami benső. Továbbá sosem a külső világ pusztul el az apokalipszisben, hanem az énünk régi, meghaladott részei szoktak leszakadni rólunk, némi szenvedés kíséretében.

Egyébként nemcsak a világvége-előrejelzések nem válnak be. Azok az elképzelések sem komolyak, amik az antikrisztust valami nagyon gonosz fenevadnak próbálják lefesteni. Volt itt már minden: patás ördög, fekete angyal, sátáni kecske, őrült császárok, kövérre hízott és perverz főpapok, pestises kriptaszökevény, hódító hadvezérek. Nevezték már antikrisztusnak a zsidó kereskedőt, a muszlim fegyverest, a marxista pártfőtitkárt, a kapitalista fegyvergyárost, sőt a környezetszennyező olajvállalat-részvénytulajdonost. A mulatságos elhülyülés korában egyszerre több tipp is van: egyes katolikus papok(!) szerint az antikrisztus maga a pápa, mások szerint Soros Gyuri bácsi és Bill Gates.

Túl szép lenne. A valóság sosem fekete-fehér, hanem árnyalt. Túl egyszerű leleplezni és elpusztítani azt, ami megfogható. Például a Nagyon Gonosz Embert. A kapzsi tőzsdemilliárdost, a destruktív szekta vezetőjét, a molesztáló papot, a pszichopata terroristát, az őserdőket pusztító nagyvállalat igazgatótanácsát, vagy a személyiségzavaros politikust. Ezekre rámutatni könnyű, de ez pont a cél elvétése.

Ami nehéz ügy, az a megfoghatatlan. Az olyan rendszerek, amikkel szemben az átlagember és a közösségek is tehetetlenek.

Azokat ugyanis mi magunk tartjuk életben. Jogos kritizálni az elfajzott modern pénzügyi intézményeket, de a rendszert a mi kapzsiságunk tartja életben. Katasztrófa lesz a vége a környezetpusztításnak, de a folyamatot a mi autóhasználatunk, élelmiszerpazarlásunk, túlfogyasztásunk erőlteti. Tönkreteszi a fiatalok személyiségét és fizikumát a médiahasználat – de hát mi adjuk a kezükbe már kiskoruktól a mobiltelefont és a tabletet. Becsapja és egymás ellen uszítja a polgárokat a pártpolitika? Igen, mégis engedelmes birkák módjára szavazzuk a hatalomba a legtenyérbemászóbb alakokat.

Könnyű folyton külső fantáziákra: istenekre, sátánokra, vagy néhány kiszemelt bűnbakra kenni a felelősséget. Az antikrisztus viszont nem kívülről jön. A mi hanyagságunk, hazugságaink, kapzsiságunk és butaságunk teremti meg. (Ezért nem is indokolt nagybetűvel írni a nevét, hiszen nem önálló lény, főleg nem személy.) Csakhogy épp ezért elpusztíthatatlan. Mivel bennünk él, mivel a mi részünk, nem lehet „odakint” letakarítani a színről. Próbált már valaki szót emelni a saját bálványaink ellen? Mi magunk hallgattatnánk el az ilyen hangokat.

Próbáljon csak valaki a Szent Gazdasági Növekedés ellen beszélni! A növekedés erőltetése okozza a súlyos társadalmi igazságtalanságokat és torzulásokat, a környezetszennyezést. De ha valaki felszólal ellene, azt kiátkozza a sajtó és a közgazdaság-tudomány papjai. Próbálja csak valaki korlátozni a mérgező „közösségi” médiát! Tízmilliós tömegtüntetéssorozat tiltakozna a „szólásszabadság” nevében. Pedig ma már tényleg köztudott, hogy például a Facebook titkon teszteli, kiárusítja és manipulálja a felhasználóit, és ezzel súlyosan destabilizálja egyes államok társadalmát. A közösségi média (bizonyos előnyei mellett) felelős tömeggyilkosságokért, agresszív csoportok, zaklatások sokaságáért, irtózatos mennyiségű nettó hazugság megfékezhetetlen terjesztéséért. És nincs hatalom, ami érdemben fékezné ezt az ámokfutást. A közösségi média, a tőzsde nem vállal felelősséget, nem számon kérhető, alig korlátozzák törvények. Mi tartjuk életben azokat a korlátlan, hipnotikus erejű globális hatalmakat, amik felett megszűnt az ellenőrzésünk. És nem az akaratunk ellenére uralnak bennünket: önként vetjük alá magunkat.

Lazításként egy kis játék. Nem vagyok híve a számmisztikának. De ha hinnék benne, elgondolkodnék a „Fenevadnak”, a Sárkánynak, a Bűn Kígyójának, vagyis az antikrisztusnak tulajdonított szám: a 666-os üzenetén.

A 6-os közismerten a kapzsi bőség és a gőgös önzés száma. Ebből egy is elég lenne intő jelnek, a szám duplázása (66) viszont már hangsúlyos figyelmeztetést jelent. A 6-os háromszoros jelenléte pedig olyan „sok”, hogy már nem a 6-os eredeti jelentését mutatja, hanem a meghaladását. A mi korunkban, a világkorszak végén ezt nem is kell magyarázni. Ma mindenből túl sok van. Túl sok kocsi és műanyagpalack, töméntelen információ és téboly, túl sok áru és hulladék, túl nagy termelékenység és végtelen elégedetlenség, és bármilyen kétségbeejtő, túl sok van emberből is. Nem véletlen, hogy a kor egyik jellemző népbetegsége a rák: az elszabadult sejtburjánzás.

Mi ebben a meghaladás? Játsszunk tovább a számmal! A 6+6+6 = 18; 1+8 = 9, és a 9-es a meghaladás, a megújulás száma. (Ez az ősi felfogás számos indoeurópai nyelvben visszaköszön az ’új’ és a ’kilenc’ szavak hangalak-azonosságában: latinul novus-novem, németül Neu-neun, angolul new-nine, a hindiben naya-nau.) Mindez persze csak játék, de éppenséggel nem szellemtelen játék. És egy igen érdekes összefüggésre mutat.

A mesék és mítoszok világa őrzi a sárkány megjelenésének mozzanatát. A bibliai éden kísértő kígyója és a magyar népmesék sárkánya a spirituális és mélylélektan egyik legizgalmasabb jelképe. Miért? Épp a szembetűnő közös vonásuk miatt: a legtöbb ábrázolás felülről érkező alakként jeleníti meg őket. Az édeni kígyó a fáról, a mesebeli sárkány a viharból, a felhőből vagy hegyek ormairól száll alá. Ez ugyan miért fontos?

Nem vitás, hogy első látásra a kígyó/sárkány a rossz, a negatív, az ártó oldalt képviseli. Amikor megjelenik, ott kín és félelem terem. Nélküle azonban nincs meghaladás, nem tudna megszületni valami új és jó. A megújulás szenvedéssel jár. Megszületni, felnőni, alkotni, kinőni a gyerekes hülyeségeinket és kiállni a változékony élet viharait – azaz élni sose könnyű. De végül csak így tud minden jóra fordulni. A korunkra vetítve ez aligha jelent mást, mint azt, hogy meg kell és lehet haladni az a csalárd, kapzsi és anyagias korszellemet, és azokat a torzszülemény-rendszereket, amiket hagytunk a nyakunkra nőni: médiát, pártpolitikát és pénzvilágot.

Rossz a bűnbeesés? Úgy tűnhet. De a jó és rossz tudásának felébredése elindítja a jámbor együgyűségben vegetáló embert a felnőtté válásban. A mesében sincs addig előrelépés, amíg a sárkánnyal meg nem küzd a főszereplő. Addig nem fér hozzá az Élet Vizéhez, nem kaphatja meg a nőt vagy a kincset, nem mentheti meg a közösséget. A sárkány jelenti a kihívást és a próbatételt – és csak általa érlelődik meg a felnőtt személyiség. Színtiszta személyiségfejlődési és spirituális lélektan: minden fejlődés a „rosszal” való szembenézés által kezdődik és megy végbe. Tényleg nem akarom a húrt feszíteni, de hát a helyzet az, hogy a mítoszok és mesék se mondanak sok rosszat a sárkányok/kígyók jelleméről. A bibliai kígyó például se nem erőszakos, se nem hazudik (ami az emberről éppen nem mondható el; és az Isten nem is szab ki rá nagyobb büntetést, mint az emberre: a kígyónak például el se kell hagynia a Paradicsomot). Számos kultúrában a kígyó pozitív minőség: a gyógyulás, a szellemi erő szimbóluma; néhol a kacskaringós kérdőjelet is tőle eredeztetik, miután a bölcsességhez nem válaszok, hanem kérdések vezetnek el. A mesebeli sárkányok továbbá gyakran gáláns, egyenes alakoknak tűnnek.

Közhely, hogy a mesék összes alakja bennünk él. A lusta és a szorgalmas, a hősies és a léha, a szép és a csúf, a szolga és a király, a tündér és a rabló, a legkisebb és a legnagyobb fiú mind engem-bennünket jelent. Ezért tud ősidők óta hatni, gyógyítani és érlelni a magyar népmese. A lélektani csodája az, hogy az élet minden szakaszában a megfelelő ponton érinti meg a lelket; mindig úgy hat, ahogy a személyiségnek, a léleknek épp szüksége van rá. Ugyanez igaz a bibliák mítoszaira is. A teremtéstől a „világvégéig” tartó sztori nem az emberi faj történelmét írja le, hanem az egyéni személyiség és lélek fejlődéstörténetét. Az éretlen lélek útját az istenlátásig: hogyan válhatunk csecsemőemberből szellemi lénnyé. Hogy bennünk támad minden jó és rossz, és ránk van bízva, mihez kezdünk velük.