Fényszenny

Fények és civilizáció: aki ma az éjszakai égre néz, nem az eredeti természet sugalmazó valóságát látja, hanem a mesterséges emberi fényeket.

Amikor az ember kezdett berendezkedni a bolygón, az éjjeli égitestek voltak az egyik fő segítői, útbaigazítói. Idővel nemcsak külső-földrajzi, hanem benső-lélektani utazásokhoz is bizonyos jelképes eligazítást adtak a napok (csillagok), holdak és bolygók. Az éjszakai égbolt mai szemmel ítélve semmi megfoghatót nem „mondott” soha. Mégis évezredeken át nemcsak a puszta fizikai túlélést segítette, hanem a lelki-erkölcsi tájékozódást is.

Idővel aztán az ember elhagyta a Természet gondoskodását és az útmutatásait. Városokba költözött, mesterséges világot épített, amiben sem az étel, sem a víz, sem a fény nem az eredeti. Az éjszakai mesterséges világítás szennye évtizedek óta eltakarja az égbolt titokzatos fényeit. Az égbolt ma sem „mond” semmit. De nagyon úgy tűnik, hogy minél kevesebbet lát a városok modern emberisége a Természetből – például a csillagokból –, annál inkább elveszti a tájékozódást a saját civilizációjában is.

Ha ma az ember éjjel felnéz az égre, előbb látja meg a saját elsuhanó műholdjait, mint az univerzumban ragyogó napok és galaxisok fényét. Lassított éjszakai felvételeken már szinte nem is látszik más, mint őrült feltalálók sok száz mű-égiteste. Már nem sorsot és civilizációt eligazító égi jeleket látunk. Hanem a hanyatló fogyasztói, technológiai kultúra kütyüjeit.

A csillagok sugarai egykor magasabb tudáshoz, tájékozódáshoz vezették az embert lelkét, eszét. A műholdak viszont csak azt sugározzák vissza, amit a városi világítás sötétjében eltévedt emberiség kitermel az elméjéből: sajtót, szórakoztatóipart, okostelefonok buta zaját. Vajon a fény ilyen sötétjéből mi fogja kivezetni a fajt?